Ház vagy otthon?

Házat építesz. Fel sem merül benned, hogy másképpen is lehetne, hiszen ez a modell, ezt tanultad meg, így láttad mindenkitől. Igen, nem a szüleidtől, hiszen hiába volt ott a vágy mindkettőjükbe, egyikük nem is tudta hogyan fogjon hozzá, mindig a másiktól várta a megoldást, másik meg annyira el volt foglalva azzal, hogy tökéletesre csináljon mindent, hogy közben az élet elszáguldott mellette, és pont a tökéletesen lekezdett dolgokból nem lett semmi. Tehát a minta nem tőlük származik, csak úgy jön, ha rendesen odafigyel az ember a környező világra mindent meg tud tanulni, anélkül hogy a szájába rágnák nap mint nap.

Mint ahogy kezdtem mondani építesz, tele is vagy büszkeséggel, hogy végre olyant csinálsz, ami maradandó. Olyant teszel és úgy mint a már felnőtt emberek, noha életkorilag és mások számára már te is éppolyan felnőtt vagy, csak magadban érzed azt, hogy nem egészen értél még oda a tapasztalatokban. Sajnos tanácsot kérni, megkérdezni nem igazán tudsz senkit, hiszen ők éppolyan gyakorlatlanok, mint te. Szépen lassan megtanulsz mindent, örülsz, hogy minden úgy megy, mint ahogy az álmaidban láttad, ahogy elképzelted. Igaz, vannak néha megalkuvások, de azért a végeredmény olyan, hogy nincs szégyellnivalód senki előtt. Nagy, kényelmes, minden ott van ahol kell, és mikor úgy érzed, hogy befejezted, akkor jössz rá, hogy ennek sohasem lesz vége. Mindig van mit alakítani, szépíteni, rendben tartani, meg még egy kicsit hozzátenni. Ez ilyen.

Dagadó mellel gondolsz arra, hogy a gyermekeidnek külön birodalmat adtál, egy helyet, ami az otthona, és ami az övé. Látod a boldogságukat és ez elégtétel azért, amiért küzdöttél.

Aztán máshogy alakul, még megpróbálod megjavítani, de nem megy. Elmenekülsz, csak hogy ne lásd, hogyan megy tönkre mindaz, amiért idáig küzdöttél. Elmész, mert belátod, hogy csak így folytathatják a gyerekeid ott és azt, amit elkezdtek. De ott maradnak ők, és nekik így a jobb. Biztos vagy benne, hogy neked is, rátaláltál egy olyan életre, amilyennek eddig még nem ismerted, sajnálkozol azon, hogy olyan sok időt elpazaroltál a kevésbé jó oldalra a tudatlanságod miatt. Az idő lassan kifolyik száraz homok módjára a szitán, a hiába nehezebb mégis jobb vezérvonalat követve süllyedsz egyre lentebb a pénzügyi ingovány mocsarába.

Aztán elszánod magad és cselekszel. Nagyon nehéz, az életben talán az egyik legnehezebb dolog a választás. Gyerekként, fiatalként, felnőttként és idősként mindig mindent választunk, és ez a döntéskényszer hozza a legnagyobb áldozatot életünk során.

Azt választod, hogy odaadod másnak azt az egyedüli dolgot, ami meghatározta az eddigi életed vezérfonalát, amire eddig is és ezután is büszkeséggel tekintesz. Más választásod, ésszerű választásod nincs, ilyen az, amikor valaki a két rosszabb közül a kevésbé rosszabbikat választja.

Vajon te hogyan fogalmaznád meg azt a gyermekeidnek, hogy mostantól máshol kell élni, lakni, máshová tér haza, és nem utolsósorban más fogja birtokba venni az ő szobáját? Hogyan magyarázod el neki, hogy elveszed tőle azt, amit nem kis büszkeséggel nagylelkűen neki adtál? Nem tudom, mi játszódhat le ilyenkor a fejükben, hiszen én felnőtt ésszel is csak nehezen tudom ezt elfogadni, és elképzelni sem tudom, hogy ezután milyen megítélésre számíthatok részükről. De ismerem őket, tudom hogy együtt túllépünk rajta, és ha meg is változik minden, az idő engem igazol.

Ismét egy újabb réteg keletkezett az élet által épített cseppkőbarlang csúcsos szikláján. Még nem ért össze a mennyezetről csöngő párjával, de ezek a viharos epizódok mindig megnövelik a képződmények növekedésének gyorsulását, és nagyon ritkán van olyan, amikor egy szilánk lepattan...Mondjuk az is elég fájdalmas, de legalább lesz hely, és lehet újra építeni rá...